Az izzasztókunyhó faágakból készült, pokrócokkal, takarókkal, állatbőrrel, vagy nemezzel borított kupola alakú építmény, amit amerikai őslakos népek használnak tisztulási szertartások során, valamint az egészséges életmód elősegítésére. Az intenzív hőhatás tisztítja a testet, szellemet és lelket. Ez talán a legerősebb tisztító szertartás.
A kunyhóban az események minden alkalommal kicsit másképp történnek, attól függően, hogy mely közösség vagy személy, milyen célból végzi a szertartást. Előfordul, hogy izzasztókunyhó szertartást csak férfiaknak, nőknek, gyerekeknek vagy bizonyos csoportok tagjainak tartanak meg. Más esetekben a kunyhó mindenki számára nyitott. Vannak olyan szertartások is, melyek valamilyen kulturális hagyományhoz kapcsolódnak. Közös vonások vannak az izzasztókunyhó szertartások mindegyikében. A legfontosabb, hogy a kunyhó szent helynek számít; a Földanya méhéhez hasonlítjuk.
A szertartás sok ember számára mélyen spirituális élmény. Az izzasztókunyhó szertartásokat avatott kunyhóvezetők vezetik —akiket néha őrzőknek is neveznek. Gyakran idős vagy gyógyító személyek, jól ismerik a hagyományos gyógyítási és izzasztókunyhós gyakorlatokat. A kunyhóvezető a szertartásokat biztonságosan és tudatosan vezeti, általában egy meghatározott téma szerint.
A vezetők többsége nem számít fel díjat a szertartáson való részvételért. Viszont szokás ajándékot adni nekik, mint például ruhát vagy dohányt a szolgálatért. Adományt a való világ dolgaiért, amit a kunyhóvezető biztosít a szertartáshoz. Az izzasztókunyhó szertartás igazi célja nem bevételszerzés, hanem gyógyulás és tisztulás.
A tapasztaltak figyelmeztetnek azokra, akik gyógyítónak álcázzák magukat, de képzetlenek a szent tanokban. Vigyázat! A "továbbgondolt" szertartások veszélyesek lehetnek. Például 2009. október 8-án 50 főből három résztvevő meghalt, kettő kórházi ellátásra szorult, 21-et megfigyelésre bevittek egy "New Age" elvonulásról Sedona-ban... (Arizona, USA)
Hogyan épül fel egy izzasztókunyhó?
Történelmileg kétféle felépítésű izzasztókunyhót ismerünk. Az alaszkai, kaliforniai és Közép-Amerika bizonyos részein élő őslakos népek közvetlen tüzes, földbe ásott kunyhót építettek. A legelterjedtebb rendszer viszont, amit Kanada legtöbb őslakos népe használt, az volt, hogy köveket forrósítottak tűzben, majd a köveket egy kis, bivalybőrrel vagy szarvasbőrrel borított kupolaszerű építménybe tették és vizet öntöttek rájuk, hogy gőzt hozzanak létre. A közvetlen tüzes földkunyhók leginkább "férfiházak" voltak, míg a gőzös kunyhókat csak egy-egy személy használta.
Ma a leggyakoribbak a forró kövek gőzével fűtött izzasztókunyhók. A modern kunyhók rugalmas faágakból (mogyorófa ág, vessző) készülnek, ponyvákkal és takarókkal borítva. A dohányt általában a kövekre teszik a résztvevők, mielőtt a máglyára helyeznék azokat. A szertartás során felmelegített kövek szent helye, vagyis a tűztér, valamint az oltár a kunyhón kívül található. A kunyhó bejárata általában keletre néz, de ez a helyszíntől és a vezetőtől függ. Néhány tanítás azt mondja, hogy az ajtónak valamelyik másik égtájra kell néznie, vagy hogy az iránya változzon az év folyamán. A tűztér és a kunyhó bejárata közötti vonalon helyezkedik el az oltár. A tűz-oltár-kunyhó vonala egy köldökzsinórt jelképez, melyhez egyéb szabályok kapcsolódnak. Előfordulhat, hogy az oltár valahol máshol, de mindig a kunyhó közelében található. Ez kunyhóvezetőtől, a kunyhó építőjének a gondolatvilágától, vagy a közösség szokásaitól függ.
Mi történik a kunyhóban?
A vezetők meghatározzák, hogy a résztvevők hogyan készülhetnek fel az izzasztókunyhó szertartásra. Tartózkodjunk az alkoholtól és a drogoktól, mivel a szertartás során is megváltozott tudatállapotba kerülhetünk. A résztvevők felajánlásokat tesznek, imát mondanak a Nap, az oltár felé, valamint a Nagyanyáknak -a forró köveknek-, mielőtt belépnének az izzasztókunyhóba. A tűz őrzője, a tűzember felelős a kövek felmelegítéséért és azok elhelyezéséért a kunyhó közepén lévő tűztérben. Más eszközök is bekerülnek a kunyhóba, például víz (amit a kövekre öntenek), dohány (szent felajánlás), gyógynövények, csörgők és dobok.
Miután beléptek, a résztvevők körben ülnek a tűzhely körül, az időtartamot a vezető határozza meg, ami a szertartás céljától függően általában néhány óra. A szertartás ezen része előtt a tűzember lezárja az ajtót. Zene szól és imákat mondanak, énekelnek a szertartás során, meghívva a gyógyító szellemeket a kunyhóba. A résztvevőket arra kérik, hogy beszéljenek magukról és arról, miért ültek be a kunyhóba. Ez az ő lehetőségük a teremtőhöz szólni, megosztani személyes történeteiket és elmélkedni az életen. A szertartás végén a vezető imákat mond a teremtőnek és a szellemeknek köszönetül. Az idősebbek ilyenkor gyakran szent pipát is elszívnak. A tűz őrzője aztán kinyitja a kunyhó ajtaját. Bizonyos esetekben a tűzember mellett vízasszony segíti a kunyhólakók megszületését. Ő felel mindenért, ami vízzel kapcsolatos, ő fogadja a kunyhóból előbújókat -megszületőket.
Bár megvilágosító és tisztító, az izzasztókunyhó megtapasztalása fizikailag és mentálisan is kihívást jelent. A kunyhó belső hőmérséklete és sötétsége egyes résztvevők számára kényelmetlen, bántó lehet. Időnként, a magas hőmérséklet összekapcsolva az általános spirituális élménnyel hallucinációkat okozhat. Az izzasztás arra kényszeríti a résztvevőket, hogy befelé figyeljenek, felismerve személyes küzdelmeiket. Ez nehéz feladat, de megéri a próbatétel. Egyes résztvevők szerint az izzasztókunyhó lehetőséget ad arra, hogy kapcsolatba lépjenek az Anya Földdel, a tűz, a föld, a levegő és a víz elemekhez közel kerülve a gyógyulásért és megtisztulásért. Azonban van néhány kizáró tényező is: alkoholos, drogos befolyásoltság, súlyos, krónikus szív- és érrendszeri betegségek, súlyos idegrendszeri betegségek, fertőző bőr- és légúti-, tüdőbetegségek, nyílt sebek, fekélyek. Nőknél a havi ciklus állapota, bár kunyhóvezető döntésétől függ, hogy ilyen állapotban lévő nőt beengedi-e a szertartásra. A klausztrofóbia kis segítséggel és odafigyeléssel leküzdhető, de a kunyhóvezető dönti el, hogy beenged-e ezzel szenvedő személyt.
Az izzasztókunyhó hagyománya az amerikai őslakos (indián) életmód és kultúra szerves része, amely eredetileg Észak-Amerika területéről származik. Ám több, más népcsoportnál megfigyelhető tisztító, illetve beavató szertartásként való alkalmazása. Hérodotosz leírása szerint a gőzkunyhóban a szkíták kendermagot szórtak izzó kövekre, s közben nagyokat kurjongattak. A gőzfürdő, a kendermag és a kurjongatások egy időben való, együttes alkalmazásának nem lehetett más célja, mint a révülés, kapcsolattartás a szellemekkel. Valószínűleg őseink is használták az izzasztókunyhót, de sajnos hazánkban az ezer éves kereszténység eltüntette a nyomukat. Az un. táltos perekben találtak róluk említést, mint a táltosok által használt egyik gyógyító technikáról. Magyarországon ez a hagyomány állítólag nem őshonos, azonban az elmúlt években igen elterjedt és népszerűvé vált, különösen alternatív gyógyítási és spirituális körökben.
Magyar vonatkozásban a gőzöléses gyógyítás közismert, kamillás főzet gőzét lélegzik be. Bizonyos esetekben szülők a beteg gyerekeknek kis sátrat is építettek, abban kamillás, gyógynövényes gőzt fejlesztettek, abban ültek.
Az izzasztókunyhó szertartás hagyományát az amerikai őslakos népek és felmenőik iránti tisztelet táplálja. Azok a magyarországi csoportok, melyek izzasztókunyhó szertartással foglalkoznak, keresik az ősi szellemiséget és a természettel való kapcsolat újraélesztését. Mivel ez egy másik kultúrából származó hagyomány, az izzasztókunyhó szertartás Magyarországon különféle etikai és kulturális kérdéseket vet fel. Ezt a hagyományt tisztelettel és méltósággal kövessük és tartsuk tiszteletben az eredeti kultúrát és szokásokat!