Mitől szent esemény egy izzasztókunyhó szertartás? Mi az, ami miatt ekkora feneket kerítünk egy végtelenül egyszerűnek tűnő cselekménynek?
Az izzasztókunyhó szertartás —ahogy a nevében is szerepel—, egy különleges, meghatározott szabályok szerint megrendezett esemény. A résztvevők gyakorlatilag testileg-lelkileg levetkőznek egymás előtt, ahogyan ezt a hétköznapok során soha nem tennék. Gyakran a legféltettebb titkukat, bánatukat, vágyukat, kérésüket, köszönetnyilvánításukat viszik el a kunyhóba és ki is mondják azt.
A kunyhóban megszűnik a nemiség; egyszerűen nem érdekes, senkit nem érdekel, hogy ki kicsoda. Szűk a hely és imitt-amott pl. néha összeérnek a résztvevők. A kunyhó az anyaméhet jelképezi, ott sincsen nagy hely, nem kényelmes. Természetesen ez nem ok a visszaélésre, ami valószínűleg örökös kitiltással is járna.
Fizikailag, testileg soha, sehol máshol nem néznek úgy ki, mint amikor megszületnek, azaz kilépnek/kimásznak az ajtón.
A "kunyhólakók" energiái egy közös térben áramolnak, függetlenül az egyéni akaratoktól. Ha valaki a viselkedésével, tetteivel, nem oda való szavaival, gondolataival ezt a teret megbontja, a másik energiaáramába beleszól, vagy egyszerűen csak kibillenti a másikat a saját módosult tudatállapotából, azzal kárt okozhat. A társa szellemi munkáját hátráltatja, rossz irányba terelheti, vagy akár meg is szüntetheti az ott létrejött alkalmi tudatot.
Az izzasztókunyhóban elhangzottakért nem vonhatunk felelősségre, kérdőre senkit! Nem szólunk rá a másikra, bármit mondjon is. Az izzasztókunyhóban elhangzottak és történtek ott is maradnak. Ezt kunyhótitoknak hívjuk. Mindenki a saját dolgával foglalkozik, saját magáért felel, kivéve a kunyhóvezetőt, aki felügyeli és irányítja az eseményeket.
A megosztókörben elhangozhatnak látomásokról szóló mondások. Ezek a látomások mindenkinek a sajátai. Saját gondolatviláguk, elméjük szülte dolgok, melyekre neki, saját magának kell megfejtést találnia. Kivétel, ha közös megfejtést kér az illető.
A szertartás szabályrendszere évezredes hagyomány. Nem azért tanítják úgy mint régen, hogy azt ma ha kell, ha nem, áthágjuk! Nem véletlenül alakult ki a kultúrkörönként hasonlóan alkalmazott módszer; elődeink lassabb tempójú életmódjukkal könnyebben felfedeztek olyan alapvetéseket, melyekre mi, ma már nem vagyunk képesek odafigyelni. Ezért hát hallgassunk a tanításra és ne legyünk okosabbak, mint egy ötödikes! Ne akarjuk újragondolni a "kunyhózást", mert azzal testi-, szellemi kárt okozhatunk a másiknak! A "rutinosak" ne gondolják azt, hogy "nekem ezt már szabad, mert xx éve kunyhózom"! Minden szertartás más, nincsen két egyforma. Álljunk hozzá kellő alázattal és odafigyeléssel, hogy mindenkinek ugyanolyan élmény lehessen, mint saját magunkak!
Ez az izzasztókunyhó szertartás szentsége.