Az izzasztókunyhó faágakból készült, pokrócokkal, takarókkal, állatbőrrel, vagy nemezzel borított kupola alakú építmény, sátor, amit amerikai őslakos népek használnak tisztulási szertartások során, valamint az egészséges életmód elősegítésére. Intenzív hőhatással és gőzzel tisztítja a testet, szellemet és lelket. Ez talán a legerősebb tisztító szertartás.
A kunyhóban az események minden alkalommal kicsit másképp történnek, attól függően, hogy mely közösség vagy személy, milyen célból végzi a szertartást. Előfordul, hogy izzasztókunyhó szertartást csak férfiaknak, nőknek, gyerekeknek vagy bizonyos csoportok tagjainak tartanak meg. Más esetekben a kunyhó mindenki számára nyitott. Vannak olyan szertartások, melyek valamilyen kulturális hagyományhoz kapcsolódnak. Közös vonások vannak az izzasztókunyhó szertartások mindegyikében. A legfontosabb, hogy a kunyhó szent helynek számít; a Földanya méhéhez hasonlítjuk. Amikor kijövünk belőle, a születés "élményéhez" hasonlítható.
A szertartás sok ember számára mélyen spirituális élmény. Az izzasztókunyhó szertartásokat avatott kunyhóvezetők vezetik —akiket néha őrzőknek is neveznek. Gyakran idős vagy gyógyító személyek, jól ismerik a hagyományos gyógyítási és izzasztókunyhós gyakorlatokat. A kunyhóvezető a szertartásokat biztonságosan és tudatosan vezeti, általában egy meghatározott téma szerint.
A vezetők többsége nem számít fel díjat a szertartáson való részvételért, viszont szokás ajándékot adni nekik, mint például mézet, füstölőt, dohányt a szolgálatért. Esetleg adományt a való világ dolgaiért, amit a kunyhóvezető biztosít a szertartáshoz. Egyesek szerint a modern világ energiaáramlásának jelentős része a pénzmozgás, ezért elfogadható ilyen jellegű adomány. Az izzasztókunyhó szertartás igazi célja nem bevételszerzés, hanem gyógyulás és tisztulás.
Hogyan épül fel egy izzasztókunyhó?
Történelmileg kétféle felépítésű izzasztókunyhót ismerünk. Az alaszkai, kaliforniai és Közép-Amerika bizonyos részein élő őslakos népek közvetlen tüzes, földbe ásott kunyhót építettek. A legelterjedtebb rendszer viszont, amit Kanada legtöbb őslakos népe és az észak-amerikai indiánok ma is használnak, hogy köveket forrósítanak tűzben, majd a köveket egy kis, állatbőrrel, vagy takarókkal borított kupolaszerű építménybe teszik és vizet öntenek rájuk, hogy gőzt hozzanak létre.
A kunyhók rugalmas faágakból (mogyorófa ág, rugalmas fa vessző) készülnek, ponyvákkal és takarókkal borítva. A helyszínen tűztér és oltár is található, ami általában a tűztér és a kunyhó bejárata között félúton helyezkedik el. Ezt az oltárt a kunyhó közepén kialakított kis gödör tartalmából építik. A tűz-oltár-kunyhó vonala egy köldökzsinórt jelképez, melyhez betartandó szokások kapcsolódnak. A köldökzsinór egyik fontos szabálya: amikor a tűz feléledt, már nem szabad átlépni. Kivétel a kunyhóvezető és a segítők személye.
A kunyhó bejárata általában keletre néz, de ez a helyszíntől és a vezetőtől függ. Előfordulhat az is, hogy az oltár a kunyhó közelében valahol máshol kap helyet. Ez a kunyhóvezetőtől, a közösség szokásaitól függ. A máglya építése lehet közös esemény, de van, hogy maga a kunyhóvezető, vagy a tűzember építi fel. Előtte azonban a köveket el kell helyezni a máglya alapjára. A követ csipetnyi dohánnyal megfogva, a nap felé tartva, az ima befejezése után teszik le a helyére. A máglya elkészültével a tűzember feléleszti a tüzet, majd jelez, ha a kövek kellőképpen felmelegedtek. Ez általában narancssárga izzást jelent.
Mi történik a kunyhóban?
A vezető határozza meg, hogy a résztvevők hogyan készülhetnek fel az izzasztókunyhó szertartásra. Ami viszont biztos pont: tartózkodjunk az alkoholtól és a drogoktól, mivel a szertartás során eleve megváltozott tudatállapotba kerülhetünk, a bódult állapot megjósolhatatlan következményekkel járhat! A résztvevők általában felajánlásokat tesznek, imát, kérést, köszönetet mondanak a Nap, az oltár felé, valamint a Nagyanyáknak -a forró köveknek-, mielőtt belépnének az izzasztókunyhóba. A tűz őrzője, a tűzember felelős a kövek felmelegítéséért és azok elhelyezéséért a kunyhó közepén lévő tűztérben. Más eszközök is bekerülnek a kunyhóba, például víz (amit a kövekre öntenek), dohány (szent felajánlás), gyógynövények, csörgők, dobok.
Miután beléptek, a résztvevők az óramutató járásával megegyezően haladnak egymás után, majd körben ülnek a tűztér körül. A tűzember lezárja az ajtót, a "kunyhólakók" a vezető irányításával énekelnek, imákat mondanak a szertartás során, de kérheti a vezető, hogy beszéljenek magukról és arról, hogy miért ültek be. Ez az ő lehetőségük a teremtőhöz is szólni, megosztani személyes történeteiket és elmélkedni az élet, a szellemvilág dolgain. A szertartás végén a vezető köszönetet mond a teremtőnek és a megjelent szellemeknek. A tűz őrzője aztán kinyitja a kunyhó ajtaját. Bizonyos esetekben a tűzember mellett vízasszony segíti a kunyhólakók megszületését. Ő felel mindenért, ami vízzel kapcsolatos, ő fogadja a kunyhóból előbújókat -megszületőket. A esemény időtartamát a vezető határozza meg, ami a szertartás céljától és a résztvevők állapotától függően általában néhány óra.
Bár megvilágosító és tisztító, az izzasztókunyhó megtapasztalása fizikailag és mentálisan is kihívást jelent. A kunyhó belső hőmérséklete és sötétsége egyes résztvevők számára kényelmetlen, bántó lehet. Időnként, a magas hőmérséklet összekapcsolva az általános spirituális élménnyel hallucinációkat okozhat. A hőhatás, gőz, izzasztás arra kényszeríti a résztvevőket, hogy befelé figyeljenek, felismerve személyes küzdelmeiket. Ez nehéz feladat, de megéri a próbatétel. Bizonyos résztvevők tapasztalatai szerint az izzasztókunyhó lehetőséget ad arra, hogy kapcsolatba lépjenek az Anya Földdel, a tűz, a föld, a levegő és a víz elemekhez közel kerülve a gyógyulásra és megtisztulásra. Néhány kizáró tényező: a már említett alkoholos, drogos befolyásoltság, súlyos, krónikus szív- és érrendszeri betegségek, alacsony vérnyomás, súlyos idegrendszeri betegségek, fertőző bőr- és légúti-, tüdőbetegségek, nyílt sebek, fekélyek. Nőknél a havi ciklus állapota, de a kunyhóvezető döntésétől függ, hogy beengedi-e így a szertartásra. A klausztrofóbia kis segítséggel és odafigyeléssel leküzdhető, de a kunyhóvezető dönti el, hogy beenged-e ezzel szenvedő személyt.
Az izzasztókunyhó hagyománya az amerikai őslakos (indián) életmód és kultúra szerves része, amely eredetileg Észak-Amerika területéről származik. Ám több, más népcsoportnál megfigyelhető tisztító, illetve beavató szertartásként való alkalmazása. Hérodotosz leírása szerint a gőzkunyhóban a szkíták kendermagot szórtak izzó kövekre, s közben nagyokat kurjongattak. A gőzfürdő, a kendermag és a kurjongatások egy időben való, együttes alkalmazásának nem lehetett más célja, mint a révülés, kapcsolattartás a szellemekkel. Valószínűleg őseink is használták az izzasztókunyhót, de sajnos hazánkban az ezer éves kereszténység eltüntette a nyomukat. Az ún. táltos perekben találtak róluk említést, mint a táltosok, vagy javasok által használt egyik gyógyító technikáról. Magyarországon ez a hagyomány állítólag nem őshonos, azonban az elmúlt években igen elterjedt és népszerűvé vált, különösen alternatív gyógyítási és spirituális körökben.
Magyar vonatkozásban a gőzöléses gyógyítás közismert, kamillás főzet gőzét lélegzik be. Bizonyos esetekben szülők a beteg gyerekeknek kis sátrat is építettek, ott kamillás, gyógynövényes gőzt fejlesztettek, abban ültek.
Az izzasztókunyhó szertartás hagyományát az amerikai őslakos népek és felmenőik iránti tisztelet táplálja. Azok a magyarországi csoportok, melyek izzasztókunyhó szertartással foglalkoznak, keresik az ősi szellemiséget és a természettel való kapcsolat újraélesztését. Mivel ez egy másik kultúrából származó hagyomány, az izzasztókunyhó szertartás Magyarországon különféle etikai és kulturális kérdéseket vet fel. Ezt a hagyományt tisztelettel és méltósággal kövessük, és tartsuk tiszteletben az eredeti kultúrát és szokásokat!